A BradoLife termékeket gyártó Florin Zrt. csapata, idén is részt vesz a július 12-től 16-ig tartó EFOTT Fesztiválon. A cél ez évben is az, hogy a szórakó fiatalok számára biztonságos higiéniai környezetet nyújtsanak. Ha te is a fesztiválozók táborát erősíted majd Velencén, keresd a BradoLife kihelyezett fertőtlenítőit és használd őket!
A BradoLife éves támogatott rendezvényei között már három éve szerepel az évről-évre egyre népszerűbb EFOTT Fesztivál. A társaság komoly missziója a tömegrendezvények, azon belül a fesztiválok szponzorálása A közösségi eseményeken ugyanis nagyobb az esélye az egyes fertőzések, kórokozók elterjedésének, ezért hangsúlyozza a társaság az ott történő fertőtlenítés fontosságát, nem csak verbális eszközökkel, hanem tényleges termékkihelyezéssel is.
Az edukációs jellegű figyelemfelhívás mellett, konkrét termékekkel is tesz a tiszta kezes csápolásért a BradoLife csapata. Például a terület központi helyein fertőtlenítő állomásokat helyeznek ki, a mosdókba pedig fertőtlenítő, folyékony szappant, ezzel is hozzásegítve a bulizókat a megfelelő higiéniai körülményekhez. Szerencsére ezekre a kereslet minden évben kifejezetten nagy, többször is újra kell tölteni az egyes fertőtlenítőoszlopokat, szappanokat.
Reméljük, hogy idén sem hiába érkezik elszánt fertőtlenítő csapatunk és hozzátehet a tökéletes fesztivál élményhez! Bulizzatok tiszta kezekkel, keressétek a BradoLife-ot!