Kezünkben nap, mint nap sok száz tárgy megfordul. Megfogjuk, megnyomjuk, odébb tesszük, az arcunkhoz emeljük, de vajon ezek között a cselekvések között figyelünk-e kezünk, ujjaink, valamint a használt eszköz tisztaságára? – Ha a költői kérdésre nem a válasz, akkor itt az ideje erre is gondot fordítani, ugyanis a kórokozók gyakran terjednek használati tárgyainkon keresztül, s jutnak el azok segítségével szervezetünkbe.
Az első és legfontosabb, amit tehetsz, hogy kezeidet tisztán tartod, azaz amikor szükséges megmosod vagy fertőtleníted. Amint olyan helyre érkezel utazás, vásárlás vagy egyéb tevékenység után, ahol található mosdó vagy folyóvíz, szappant használva legalább egy percen keresztül, alaposan sikáld át kezed, ujjaid, körmeid egészen a csuklódig. Tökéletes választás ehhez a BradoLife folyékony fertőtlenítő szappanja. Előfordulhat, hogy átszállsz metróról buszra vagy egyik bolt után rohansz a másikba, vagy elnyalnál egy gombóc fagyit az utcán. Ezekre a helyzetekre ideálisak a BradoLife kézfertőtlenítő termékei. Mind a kendő, mind a gél, illetve a spray is használható, hiszen egyik sem igényel vizes öblítést és hatékonyságban nem különböznek egymástól.
Ha arról már meggyőződtél, hogy kezeid tiszták, bizonyosodj meg afelől is, hogy amit kezedbe veszel, az sem hemzseg a kórokozóktól. Érdemes például telefonodat minden nap áttörölni fertőtlenítő kendővel vagy kifejezetten erre fejlesztett tisztító termékekkel. Kulcsoddal, bankkártyáddal, napszemüvegeddel, pénztárcáddal szintén javasolt hasonló fertőtlenítési folyamatot végezni, mivel ezek is gyakran és rendszeresen kezedbe veszed az utcán, de akár otthon is.
A kilincsekről, asztalokról, billentyűzetekről, egerekről se feledkezz meg, hiszen ezek is olyan felületek, amelyeket rendszeresen érintesz meg, sőt az is előfordul, hogy a rajtad kívül más is hozzájuk nyúl. A BradoLife alkoholos fertőtlenítő kendő praktikusan és hatékonyan lehet segítségedre ebben a folyamatban.
Tégy egyszerű, de nagyszerű lépéseket a tisztaság felé a BradoLife támogatásával!