A világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenyét, a Spartan Race-t július 10–11-én immár harmadszor tartották meg Kazincbarcikán. A BradoLife második éve támogatja a rangos eseményt, amelynek fő célja, hogy minél több embert ösztönözzön sportolásra.  Idén cégünk munkatársa és gyermeke is a sikeres indulók között volt.

Hogy minél többen vegyék a bátorságot erejük és állóképességük kipróbálására, a szervezők többféle futamot is kínálnak: Sprint,  Super vagy Beast távon indulhattak a jelentkezők. Az „extrém spartanosok” a 4 órás Hurricane Heat-en (HH4) is részt vehettek, ahol a csapatoknak intenzív mentális és fizikai megterhelést jelentő akadályokat kellett leküzdeniük. A gyerekek mindkét napon külön versenyfeladatokat kaptak.

A BradoLife támogatóként, a kézfertőtlenítés szakértőjeként gondoskodott a sportesemény biztonságos higiéniai körülményeinek megteremtéséről. Az akadálypálya mentén, valamint a rendezvény számos pontján fertőtlenítési állomásokat állítottunk fel, ahol kézfertőtlenítő gélt és folyékony szappant helyeztünk ki. Ezenkívül minden versenyzőt elláttunk 1-1 BradoLife 50 ml-s tubusos kézfertőtlenítő géllel is.

Az ELIT kategória győzteseinek egy-egy BradoClub fertőtlenítő folyékony mosószert, BradoClub fertőtlenítő aeroszolt, BradoLife fertőtlenítő kendőt és BradoLife antibakteriális tusfürdőt tartalmazó ajándékcsomagokkal is kedveskedtünk.

A következő verseny Nagykanizsán lesz, ahol szintén mi  gondoskodunk a résztvevők biztonságáról!